2010. szeptember 2., csütörtök

Lelki dolgok

Aliz mindig is egy bújos baba volt. Szereti ha ölelgetjük puszilgatjuk :) Elalvásnál is ugy oda bújik mellém,hogy én már szinte leesek az ágyról. Közbe persze sokszor még a kezem is kell a kis buksija alá, hogy még véletlenül se tudjak elmenni onnan.
Puszikat sem sajnálta egészen addig még egyszer apa ment dolgozni (mikor kijöttünk Angliába utána nemsokkal) Aliz sirt Apa mondta ne sirj sietek haza. Majd kérdezte kapok puszit? Persze kapott és mégis elment :( Aliz azt hitte ha ad akkor marad Apa. Utána nem adott se nekem se Apának csak a plüssöknek. Most egy pár napja kezd javulni a dolog már kaptam töle egy párszor :)
Nagyon arin puszil: odanyomja a kis száját az arcomhoz, de cuppani még nem cuppanik neki :)
Mostanság vannak anyásabb napjai ilyenkor ha felveszem lerakni sem lehet úgy szorit a lábával meg a kezével.
Éjszakánként van mikor már a Vau is vele alszik :) de még igy is keres ha felkel. De az első nem én vagyok hanem a kis cumija. Mindig hallom mondja éjjel, hogy cumi cumi mikor megvan akkor meg anya...
Nem velünk alszik, de ha hajnali 5-6 fele ébred meg akkor már nem rakom vissza az ágyába mert ilyenkor nem szokott mélyen vissza aludni. Inkább jól összebújva pihizünk tovább.

0 megjegyzés:

About Me

Fotóm
Anett
„ …meg kell tanulunk, hogy a nevelés fő célja a gyermek kiszabadítása a gyerekszobából. A nevelés nem lehet más, mint az út, amely a gyerekszobából ki-és – bármily fájdalmas legyen is ez a mi számunkra – a szülőktől elvezet. Csak azok a szülők, akik ezt az utat – amely a gyermek számára talán még nehezebb – lehetőleg megkönnyítik, remélhetik, hogy ha gyermekeik felnőnek, ismét találkoznak velük, persze nem mint engedelmes alattvalókkal, hanem mint egyenrangú barátokkal.” (Bálint Alice: A gyermekszoba pszichológiája)
Teljes profil megtekintése