2011. március 29., kedd

Mindenféle

Pár napja nagyon anyás lett Alíz. Mindig ott kell lennem mellette, mondja hogy Anya játszik velem, Anya vigyáz rám,Anya szeret, Anyának nincsen dolga!!! (ha pl. mosogatok)….ma hajnalba megébredt mellém bújt és még a kezét is meg kellett fognom :) rég nem voltak ilyen napok. Mostanság ha megébredt éjjel és néha kérte hogy odabujhasson akkor is csak addig még elálmosodott akkor szólt hogy rakjam vissza az ágyikójába.
Nekem jól esik ez az extra ragaszkodás mert most olyan kis bújós, szeretgethetem egész nap :D

Hétvégén vettünk nadrág pelust Alíznak hogy könnyebb dolga legyen (meg nekem is) ha pisilnie kell. Mert sokszor azért folyt be neki mert nem voltam elég gyors a pelus levételében.
Hát nálunk majdnem fordítva sült el a dolog mint ahogy szerettük volna.
Megkapta, tetszett neki annyira hogy szólt hogy pisilt de mondta hogy már nem kell levenni a pelust. Egy napig ez volt. Vasárnap este beszéltem vele, hogy ezt a pelust nem azért kapta hogy most ne üljön a bilire hanem azért hogy egyedül is tudjon majd boldogulni meg hogy én is hamarabb le tudjam neki húzni ha nagyon kell pisilnie.
Nagyon ügyesen megértette mit is mondtam. Reggel már szólt is és azóta sincsen gond. Ha rajta van sem folyik bele a pisi!!!!
Itthon nem igen használjuk csak ha elmegyünk valamerre.

Apa hozott neki otthonról túró rudit (milka amiben 2 db. van) mikor kap egyet kibontja az első rudi sosem az övé hanem vagy Apáé vagy az enyém.
De ez mással is így van ha nem csak egy darab van benne. Olyan kis jó szívű velünk :D

2011. március 27., vasárnap

Pár kép

Pihi a kocsiban :)


2011. március 25., péntek

Mindenféle

Tegnap bölcsiből hazafele nem akart biciklizni inkább hozzám akart bújni.
Megálltunk felvettem mondtam neki hogy nem tudom vinni mert itt a bicikli meg beteg vagyok, fáj a hátam, torkom stb… válasza ez volt:
Haza megyünk Anya lefekszik Alíz betakarja de nem a Dórával hanem a másik takaróval  :)
Olyan kis édes volt. Utána nem is kérte hogy vegyem fel hanem hazasétált a kezemet fogva.

Hétvégén mikor Feri hazautazott esti pancsinál kérdezte tőlem:
Hova lett Apa fogkeféje??????
Szegényke egy pillanatra úgy le volt törve mintha csak attól félt volna hogy mostanság nem láthatja Apát. Mikor elmondtam neki miért is nincs itt, jó kedvre derült ismét.

Kapott Dédimamától egy Lap Top-ot aminek nagyon örül. Angol nyelvü. Van hogy mondja a szavakat a gép mi nem értjük Alíz mégis vissza mondja. Ő jobban megérti mint mi.
Sok mindent tud, de most még leginkább Alíz a dalocskákat szereti hallgatni rajta.

Mikor lemegyünk a levegőre és elkezd játszadozni egyedül, mindig az jut eszembe hogy tavaly még mennyire igényelte hogy ott legyek vele, most meg,….leülök egy padra és csak nézem, hogy futkározik, hozza nekem a faleveleket, köveket stb….
Kivétel a játszótér ott csak akkor van el jól egyedül ha nincs másik gyerek. Ez leginkábbb azért lehet mert még nem tudja hogy is legyen el a többi gyerekkel. Legtöbbször kis önző és csak magának akarja pl. a csúszdát, de már azért ez is javul…..de itt nincs igazán sok gyerek a játszótéren így nehéz is megtanulni, másnem majd otthon ;)

Ma megvolt az első fodrászati élménye Alíznak.
Ügyes volt engedte a hajvágást, nézte a tükörbe mit is csinálnak vele.
Lehet azért is volt ilyen nyugodt mert már nagyon várta. Napok óta mondtam neki hova megyünk mit fognak csinálni….
A végén még egy banánt is kapott a fodrásztól a sok dicséret után :D
A végén nem volt egyszerü elhozni onnan. Maradni akart :D

2011. március 23., szerda

Hazafele

 Most már biztos hogy megyünk haza végleg áprilisba :) És ami a legfontosabb hogy az egész család. Nem kell elválnunk egymástól. Én nagyon örülök neki, Alíznak is említettem a válasza ez volt: -Mama énekli majd mindig Ici picit (Ici pici mese)
Hát sokáig nem voltunk itt kint…..hosszútávon biztos hogy sokkal stabilabb anyagi háttérrel rendelkeztünk volna mint így hogy hazamegyünk, de nem hinném hogy valaha is bánni fogjuk ezt a döntést.
Persze jó itt kint anyagilag (bár így hogy 1 fizetés volt annyira sok plusz nem maradt meg és annak a nagy része meg elment a repülésre) de nehéz…..beilleszkedni, megszokni az embereket (akik sokszor elég furik) de szerencsére a legtöbb kedves(nek mutatja magát) a nyelv tanulás is haladt jól, de amit tudok még mindig nagyon nagyon kevés :(
A gyerek orvosi ellátásról inkább már nem is írok semmit. Tömören az én véleményem: ROSSZ

Szombat óta ketten vagyunk Alízal, de szerencsére az idő nekünk kedvez nagyon kellemes meleg van.
Alízt elkapta a tavaszi zsongás. Pörög reggeltől estig. (szó szerint)
7 körül kel és este kb 7-ig nem is alszik. Ha elfárad mikor alvás idő lenne akkor elfekszik kb 1 órára aztán pörög tovább.
Tegnap sokat sétáltunk 5 órát lent voltunk (jó korán útnak indultunk) alig ült a babakocsiba végig szedegette a virágokat, faágat, követ, bogarakat piszkálta :D alig tudtam vele megbeszélni hogy most már menni kell haza.
Egy kis fekvés után menni akart megint.
A napok nagy részét szerencsére már a levegőn tölthetjük, nem kell sietni haza.

Nagyon kis beszédes, főleg ha utasítani szeretne ;)

Bilizéssel is jól haladunk. Ha van rajta ruha akkor “ pisi balesetek” még mindig vannak, de van hogy kér pelust, de nem pisil bele csak gondolom megnyugtatja. (nagyon tud reklamálni ha pisis a ruhája :D )
Ma elvoltunk játszótéren itthon nem egyezett bele a pelusba így anélkül mentünk, de váltoruha mint mindig most is volt nálam. Odaérkezés után nem sokkal be is folyt neki a pisi….szólt, de már nem bírta visszatartani. Mondtam neki hogy már csak az a nadrág van amit ráadok így vagy pelus vagy pedig időbe szólnia kellene mert ha befolyik a pisi haza kell mennünk nehogy megfázzon.
Játszadozott tovább egyszer csak mondja : Anya kakilni kell, de már fogta a popsiját!!!
Gondoltam magamba de jó!!! Pisi a fűben még elfogadható, na de kaki :O Így gyors pelus….mikor végzett szólt is hogy vegyük le.

2011. március 17., csütörtök

Videó






2011. március 15., kedd

Játék

Ma egy igazán jó kis játékot tanultunk Lesleytől.
Puzzle játéka van itthon, de ma a papírra rajzolt formák alapján kellett kitalálnia mi hova való. És ami a lényeg hogy amit nálunk talált játékokat rajzolta körbe és utána Alíznak meg kellett keresnie. Elsőre megtalált mindent pedig sokszor nem volt olyan egyértelmű a forma(körvonala). Szerintem ez egy nagyon jó fejlesztő játék!!!

Itt egy kis videó róla:
Az általam rajzolt formák nem látszanak (ceruzával készítettem) a videón, de mindegyik a helyére került :)


   

Dalocskák:
Játék közbe sikerült felvennem mert így nem zavarta annyira a telefon :) Nem a legjobb felvétel!

Szöveg:
 Egy farmra mentem én hol az aligátor él mekkora nagy szája van vigyázz mert bekap
 

Másik:

Háp háp, háp,
jönnek a kacsák,
hű, de éhes,
hű, de szomjas
ez a társaság!

Bú, bú, bú,
boci szomorú,
de hogy feszít
tyúkjai közt a kukurikú.

Röf, röf, röf,
Orra sárba döf,
Sonkalábán
Kucu-néni
fürödni döcög.






Képek:

2011. március 14., hétfő

Napok

Azt hiszem elmondhatom, hogy meggyógyult teljesen Alíz!!!!
Igazi kis rosszcsont lett ismét :D
Ha az idő ilyen szép marad akkor újra elmehetünk a játszótérre. (mindennap kérdi mikor mehet már?)
Ma volt bölcsibe. Nagyon meglepett mindenkit, hogy pelus nélkül van :D
Mikor mentem érte egy szép nagy csillag volt a papírján mert szólt ha pisilnie kellett, ügyesen bilizett ott is!!! Nagyon tetszett neki, hogy ő ragaszthatta fel.  Nagyon büszke vagyok rá!!!!!

Morci :)

2011. március 10., csütörtök

Napjaink újdonsága összefoglalva

Régebben sokszor olvastam, hogy ha a gyerekeknek nincsen erőltetve a bilizés akkor egyszercsak egyik napról a másikra rászoknak maguktól. Hogy mikor mindenkinél más átlag 2 éves kor után. Akkor ez teljesen hihetetlennek tűnt. Egészen mostanáig...
Már arra is rájöttem hogy az alkalmi "baleseteket" hogy tudjuk kikerülni. Nagyon egyszerű megoldás volt rá.
Alul nincs rajta semmi :) Igaz így most jobban kell fűteni...de nem baj!
Ugyanis még mire észbe kap hogy kell neki nem mindig tud szólni + visszatartani, lehúzni a gatyát + ráülni a bilire, így maradt a meztelenkedés alulról :)
Így viszont nagyon ügyes. Napközbeni alvásnál sincs rajta már napok óta pelus. Nem pisil be és felkelés után figyelmeztetés nélkül megy a bilire. Amúgy sem kell kérdeznem tőle sosem hogy kell-e pisilni vagy sem.
A következő lépés majd a nadrág +így is pisilés bilire lesz...és hogy mikor? Nem tudom majd Alízka eldönti :D

Most már nagyon meg kell neki indokolnom ha mégis pelust kell felvennie :) (pl éjaszakára) és akkor sincsen könnyű dolgom!!!

Adrienn:
A "biliharag" szerencsére csak másnap reggelig tartott :D

A hétvégén már végre elmehetünk egy jót sétálni. Napról napra jobban van!!!!

2011. március 8., kedd

Gyógyulgat

Lassan, de azért gyógyulgat Alíz, reméljük hétvégére már elfelejthetjük ezt a pár napot.
Torka csúnya, tüdeje sem a legtisztább :( így kapott antibiotikumot.
Amilyen tünetei voltak én leginkább influenzára gondolok.
Itt egy leirás róla:
- Melyek az új típusú influenza tünetei?
- A megbetegedés általában az influenza szokásos, jellegzetes tüneteivel jár, és szövődmény nélkül, magától gyógyul. A betegség hirtelen kezdődik, a leggyakrabban észlelt tünetei: hőemelkedés, láz, de akár ezek nélkül is jelentkezhet köhögés, torokfájás, orrdugulás, orrfolyás, izomfájdalom, fejfájás, fáradtság, hidegrázás. A légúti tünetek mellett esetenként gyomor-bélrendszeri tünetek is előfordulhatnak, pl. hasmenés, hányinger, hányás.


- Mennyi a betegség lappangási ideje?
- A betegség lappangási ideje általában 1-4 nap, maximum 7 nap.

Nahát ezek közül a hasmenés-hányáson kívül minden volt Alíznak is meg a Ferinek is :(

Bilizés megyeget :)
Tegnap pelus nap volt. Ma levetette már reggel. Ügyesen ment mindig ha kellett neki. Aztán délutáni alvás előtt megint nem rakhattam rá pelust, így mikor elaludt "pisibiztosítottam" alatta az ágyat :)
2 órát aludt de nem csúrgatott oda majd hirtelen kelt fel és ezt mondta : -PISI!!!!  tudtam hogy nagyon kellhet neki mire felkelne már becsurrana így gyors ráültettem és csak folyt és folyt... Én úgy gondolom arra ébredt meg hogy kell neki pisilni!!!!!
Majd egy picit később nagy hével futott a bincire és egy picit félre ült és bevágta a popsiját. Na hát ez annyira nem tetszett neki hogy mérgesen mondta pelust Alíznak!!!
Majd meglátjuk mennyi ideig fog haragudni a bilire :D

2011. március 6., vasárnap

Inkább bugyi

Azt hiszem eljött ez az idő :)
Egy két pisi a bilibe eddig is volt, de most pénteken a betegsége ellenére délután nem kérte a pelust. 5 órát volt nélküle ezalatt 3 pisi volt és mindegyik a bilibe. Igaz mikor futott a bincihez egy pár csepp elcsurgott, de ez a legkevesebb :D
Szombaton nem volt pelus nélkül az ágyból is alig kelt ki szegényem :(
Ma délelőtt ismét kérte hogy vegyük le. Mikor úgy érezte pisilni kell ment és szólt hogy segítseg lehúzni a naciját :) Majd a délutáni alvásnál úgy elfelejtettem hogy nincs rajta hogy anélkül aludt 2 órát. Szerencsére nem folyt be semmi és mikor felkelt még 20 percig bírta akkor szállt le az ágyról pisilni.
Nemrég mikor rácsücsült láttam rajta hogy kakilni kell így magára hagytam. Nézte a mesét majd kb 40 perces binci ülés után egy nagyon szépet produkált bele :)
Nem győzöm puszilgatni meg dicsérni :D
Majd még leirom hogy is haladunk, de nem hiszem hogy ezután gond lenne!!!! De ha ismét pelust szeretne majd az sem lesz gond :D
Sosem zavart hogy még pelusos, de azért most nagyon jól esik hogy eljött ez a nap! Megérett a bilire erőltetés nélkül!!!!!! Nagyon büszke vagyok rá!!!! (Mint minden anyuka a saját gyermekére :D )

Mint feljebb írtam beteg! Két napig lázas volt tegnap elég magas is volt neki. Mikor ment fel a láza remegett egész testébe. Étvágya nem volt ma már jobb neki de még nem tökéletes.
Holnap megy orvoshoz a bölcsit kihagyjuk hétfőn!!!!

2011. március 4., péntek

Mikor előbújik a kisördög....

Ilyenkor ha azt mondom nem szabad vagy ne csináld ezért és ezért, akkor teljesen süket fülekre találok mintha nem is hallaná meg!!!
Tegnap is volt egy ilyen, míly meglepő, hogy a csúszdánál :)  De annyira nem tartottam veszélyesnek így azért ráhagytam, de még így is megkaptam tőle! A videó kb közepén mondja nekem NE AGGÓDJÁL!!!!! Ezek szerint lehet sokat aggódom érte????? Lehet hogy ilyen "bajoknál" mikor rászólok csak az én túlféltésem szólal meg???? és közben meg hagyni kellene a kis felfedezőt???  :D :D



Még  egy kép az én kisördögömről :)

2011. március 3., csütörtök

Képek

Alíz egyik kedvence a csúszda. Van egy amitől én kész vagyok mikor felmegy :) Ügyesen egyedül megoldja annak ellenére hogy nincsenek valami közel a lépcsőfokok egymáshoz! Íme a csúszda:
Kb 3 méter magas!!!


Én azt hiszem teljesen kész leszek mikor nagyobb lesz és mindenhova felmászik stb..... :D :D

Ezen a játszótéren van egy jóval kisebb méretü is de erre viszont egyedül nem tud felmenni mert nincsen korlát a csigalépcsőnél és vagy 50 cm-re vannak a fokok egymástól.  Ha fogom a kezét akkor megoldja, igaz nem a legkönnyebb neki így sem.
Érdekes azért hogy a 150 cm csúszdára a kisebbek nem tudnak felmenni a 300 cm magasra viszont igen....



És még pár kép komment nélkül :D


2011. március 2., szerda

Sokminden :) és egy észrevétel a végére!!

Előszőr is a hal imádatról :)
Eddig is nagyon szerette, de most legutóbb elmentünk vásárolni és hazáig ő hozta a fagyasztott halat :) senkinek nem adta oda!!!
Hazaérkezés után kérdeztem ebédel-e? Akkor még nem hal volt, de ő azt akart enni. Lebeszélni sem tudtam róla így gyors gondolkodás majd eszembe jutott hogy van itthon olajos tonhalunk. Pároltam hozzá brokkolit és ez volt az ebédje. Megkostoltam nagyon fini volt :)  Másnap megsütöttem a halat, vacsira is azt kért. Nem volt meglepő :D

Valamelyik nap sütöttem poharast. Délután gondoltam eszek belőle. Elővettem, Alíz észrevétlenül ott termett mellettem és így szólt:
-Kérek abból egy szeletet!!!!!!  (Számomra ez egy nagyon szép mondat volt :D)
 Másik:
-Kiöntöttem a gabonát a tányéjba, kéjek bele tejet!!!!!
Tényleg kiöntötte csak nem a tányérba hanem egy műanyag tálba amit talált :D

Játszóteret is látogatjuk mindig még ha rossz az idő akkor is. Ilyenkor megnézzük miért is nem lehet ott játszani :) Így mostmár ha azt mondom neki menni kell (még azért hideg van sokat nem lehetünk ott) akkor nincs az hogy nem akarok vagy nem megyek hanem mindig jön, elköszön a játékoktól :) mert tudja úgy is megyünk legközelebb is!!!!  (Nálunk ez vált be)

Orrszívás: Mondom neki, gyere szívjuk ki a nózid! Válasz: Nem kell!!!! Mondom jó téged fog zavarni!
Válasz: Alízkát nem zavarja, Anyát zavarja!!!!     És milyen igazat mondott :D :D

Így szól: -Alízka éhes!!! Mondom jó mindjárt csinálok szendvicset! Válasz: AZONNAL!!!!!

Ki akart venni egy kanalat de nem érte el. Majd így szól: -Kér Alízka képzeld el!!!

Valamit talál a lakásba a földön pl. szösz stb. ezt mondja: -Ne vedd a szádba!!!!        És már viszi a kukába kidobni!

Egy kiadós eső utáni séta közben találtunk egy XXL-es pocsolyát. Még szerencse hogy volt nálam váltó nadrág Alíznak :)


 Csak úgy :





A végére pár mondat, de nem Alízról!
Egyik délután elmentünk a játszótérre. Már kezdett lemenni a nap így elég hűvös lett. (Amúgy sem volt nagyon meleg) Jó pár gyerek volt ott kb 3-7 évesig, de szülő sehol!!! Ez még annyira nem is háboritott fel mert tavaly már sokszor tapasztaltuk ezt :(  Viszont mindegyiken egy vékony pulcsi, a derekuk kint....hintázás közbe kettő fiú odajött hozzánk a kisebbik nem volt 3-nál több, az orrából vastag zöld... folyt bele a szájába és annyira fázott hogy egész testében remegett :( :( és ez csak egy példa!!!
Sokszor láttam a télen is hogy reggel szoknyába vagy csak pulcsiba sétálnak az iskolába a gyerekek a kb  0 fokba!!!!
Sajnos a sapkát is legtöbbször mellőzik, az orrszívást meg szerintem nem is ismerik :S
Tudom hogy ez itt elfogadott, de én nem tudom megszokni és elfogadni!!!!!!!!

About Me

Fotóm
Anett
„ …meg kell tanulunk, hogy a nevelés fő célja a gyermek kiszabadítása a gyerekszobából. A nevelés nem lehet más, mint az út, amely a gyerekszobából ki-és – bármily fájdalmas legyen is ez a mi számunkra – a szülőktől elvezet. Csak azok a szülők, akik ezt az utat – amely a gyermek számára talán még nehezebb – lehetőleg megkönnyítik, remélhetik, hogy ha gyermekeik felnőnek, ismét találkoznak velük, persze nem mint engedelmes alattvalókkal, hanem mint egyenrangú barátokkal.” (Bálint Alice: A gyermekszoba pszichológiája)
Teljes profil megtekintése