2010. október 25., hétfő

Beszéd

 Alíznak napról napra jobban megered a nyelve :)  Hihetetlen milyen gyorsan fejlődnek a gyerekek!!!!!
Most már három szót is szépen összeköt és úgy fejezi ki magát. A szavakat is nagyon szépen ejti ki. Hazalátogatásunk alatt több rokon is meglepődött ezen :)
Ha babakocsizunk akkor akár 30 percet is elbeszélget, közbe hallgatom miket mesél. Ma pl többek között ezekről beszélt:
-vonatozunk apához -Alízka olvas újságot -Alízka autózott -Alízka nem szabad -utazunk Apához vonattal jepülővel  stb
Orvosi látogatásunk végén elköszöntem, viszlát erre Alíz : Szia Viszlát!!!! :) nagyon aranyos volt!
 Mo-ra érkezésünkkor még csak a Szia-t használta köszönésre mostmár mondja azt is hogy kókolom :) De ha csak annyit mondok neki, hogy köszönjél akkor egyből Szia mindenkinek akármennyi idős :) ( persze ha nem riad meg előszőr)  De nagyon ügyi kis csajszi!
Ma kapott egy szappan alapu krétát amit pancsi közben kellene használni, persze Alíz már előtte rajzolt a csempére :) szerencsére vizzel lejön!
Pancsi közben már az egész kád össze volt firkálva egyszer csak elkezdi szép tisztán mondani :
Pont, pont vesszőcske készen van a fejecske. Majd így folytatja: készen van a töjök basa!!!!
Nagyon meglepődtem mert ez elég hosszú  és nem használt baba szavakat közbe :)
Sok mondokát dalocskát használ már, de ezt eddig nem mondta magától annak ellenére hogy ha egyszer elkezdtem neki rajzolni akkor egyhamar nem hagyhattam abba!
Azt hiszem eleget írtam :D  rakok fel pár képet is!

Olvasás:


Jucival:

 Pihi:


Már említett kréta :)

0 megjegyzés:

About Me

Fotóm
Anett
„ …meg kell tanulunk, hogy a nevelés fő célja a gyermek kiszabadítása a gyerekszobából. A nevelés nem lehet más, mint az út, amely a gyerekszobából ki-és – bármily fájdalmas legyen is ez a mi számunkra – a szülőktől elvezet. Csak azok a szülők, akik ezt az utat – amely a gyermek számára talán még nehezebb – lehetőleg megkönnyítik, remélhetik, hogy ha gyermekeik felnőnek, ismét találkoznak velük, persze nem mint engedelmes alattvalókkal, hanem mint egyenrangú barátokkal.” (Bálint Alice: A gyermekszoba pszichológiája)
Teljes profil megtekintése