2010. október 18., hétfő

Csajos találka :) és még pár kép

Ma délután meglátogattuk Filtit és a pici lányát Annát. Az idő nem igazán kedvezett nekünk mert már odafele csepergett az eső.
Mikor beléptünk a lakásba Alíz egy picit megszeppent, de azért hamar feloldódott. Anna nagyon barátkozós kiscsaj így hamar kaptam tőle egy mosolyt. :)
Megérkezésünk után nemsokkal Filti Szilvi lementek boltba így a két csajszival maradtam ott. Anna eddig nem ismert ennek ellenére nem félt sőt mosolygott játszadozott na meg persze végig sétálgatni szeretett volna velem úgy hogy fogjam a kis kezét, amit Alíz annyira nem nézett jó szemmel egy pici féltékenység volt benne, de elmondtam neki, hogy Anna még nem tud egyedül sétálni így fognom kell a kezét.... utána nem volt gond :)
Az utánzás sem maradhatott el. Amit Anna mondott azt Alíz is :)
Jól éreztük magunkat. Nagyon ügyi kislány Anna 10 hónapos múlt, de már szépen sétálgat egy kezet fogva, "vau"-t szépen mondja és még puszit is kaptunk tőle :)

Pár kép a két csajsziról:



MÁS:

Esztivel játszótereztünk  valamelyik nap. Hintázott is vele Aliz :

Mamánál ebéd:



1 megjegyzés:

Adrienn írta...

Jó lehetett a program a másik kislánnyal, gondolom, neked is jól jött egy kis pletyi!:))

About Me

Fotóm
Anett
„ …meg kell tanulunk, hogy a nevelés fő célja a gyermek kiszabadítása a gyerekszobából. A nevelés nem lehet más, mint az út, amely a gyerekszobából ki-és – bármily fájdalmas legyen is ez a mi számunkra – a szülőktől elvezet. Csak azok a szülők, akik ezt az utat – amely a gyermek számára talán még nehezebb – lehetőleg megkönnyítik, remélhetik, hogy ha gyermekeik felnőnek, ismét találkoznak velük, persze nem mint engedelmes alattvalókkal, hanem mint egyenrangú barátokkal.” (Bálint Alice: A gyermekszoba pszichológiája)
Teljes profil megtekintése