2012. május 6., vasárnap

Mindenféle

Annyi minden történt az elmúlt egy hétben. Volt olyan nap amiről külön szerettem volna írni, de valahogy nem jött össze, így most összefoglalva írok mindenről egy kicsit.

Bár a 4 napos hétvégén nem tudtunk elutazni (Feri dolgozott) elég tartalmasra sikeredett így is :) Többször voltunk a "nagy játszótereken" (Alíz elnevezései) ami nagyon jó volt, sokat játszottunk, sétáltunk, virágokat locsolt...nagyon jól érezte magát :D
Egy délelőttöt az Állatkertben töltöttünk. A legtöbb állatnál hamar odébb álltunk, már csak azért is mert hiába mentünk korán reggel, mégis a hűsben feküdtek elég messze tőlünk :S de ami Alíznak nagy kedvence volt, az az állatsimogató. Vittek be Apával egy zacsi  csemegét, megetették, megsimogatták az állatokat.

Balaton part sem maradhatott ki....délután mentünk, de nagyon meleg volt így is. Térdig megmártóztunk a Balatonba, és nem is volt olyan hideg már a víz :) Majd kimentünk a majálisra, ahol volt egy táncelőadás. Annyira tetszett Alíznak...minden szám végén tapsviharral jelezte tetszését :)

Most péntek-szombat elutaztunk Dédihez, ahonnan nem szívesen jött haza. Ott mindene megvolt amit nagyon szeret....igazi kutyus, udvar,homokozó ahol kedvére ültethet virágokat, tyúkok akiknek gyűjtögetheti a zöldet-kukacot, cserébe tojtak neki pár darab tojást amit ő szedett ki alóluk :) kint lehetett egész nap, Apának segíthetett mindenben! Jöttek Katáék akikkel igazán jót játszottak!!!

Bölcsi utolsó napján kaptam egy képeslapot. Amibe a Gondozónéni írt egy verset, Alíz meg készített bele egy kézlenyomatot!!! Nagyon örültem neki, de főleg annak, hogy ezt a szép verset elmondta, Alíz mikor átadta a képeslapot. Azóta is többször elmondja, de csak nekem senki másnak nem!!!!
Ez az első igazi Anyák napi ajándék tőle (amiben már ő is benne van és érzi-tudja mennyire boldoggá tett vele)

Íme a képeslap:

Pár kép az elmúlt napokról:
















2 megjegyzés:

Boricsné B. Ildikó írta...

Tényleg klassz kis programok voltak ezek:))))))
Olvasni is jó volt, hát még átélni milyen jó lehetett!

Évi írta...

Nagyon jó az anyák napi aji, mi is boldogságos anyák napját kívánunk Neked!
A képek szuperek, a programok is!
puszi

About Me

Fotóm
Anett
„ …meg kell tanulunk, hogy a nevelés fő célja a gyermek kiszabadítása a gyerekszobából. A nevelés nem lehet más, mint az út, amely a gyerekszobából ki-és – bármily fájdalmas legyen is ez a mi számunkra – a szülőktől elvezet. Csak azok a szülők, akik ezt az utat – amely a gyermek számára talán még nehezebb – lehetőleg megkönnyítik, remélhetik, hogy ha gyermekeik felnőnek, ismét találkoznak velük, persze nem mint engedelmes alattvalókkal, hanem mint egyenrangú barátokkal.” (Bálint Alice: A gyermekszoba pszichológiája)
Teljes profil megtekintése