2011. november 27., vasárnap

Viselkedési formák

Általában mindig csupa jókat írok Alízról, ez azért van mert úgy érzem nincsenek kirívóan "rossz" dolgai.
Most vagy magasan van a tűrőképességem határa vagy valóban egy tündér lánykám van :)

Dühkitörések, mert valamit nem sikerül megcsinálnia még mindig van, de ez inkább azért lehet mert még nem tudja pontosan, hogy is vezesse le a dühét. Semmi extra csak sír esetleg lefekszik a földre és mivel nem érte el, hogy odamenjek babusgatni ilyenkor azt szokta mondani sírva hogy elesett fáj neki és azért pityereg :) Ilyenkor jön a beszélgetés ahol ha valóban csak egy kis hiszti volt akkor a végén nem tudja miért is sírt-pontosabban hogy nem volt igazi oka. Hamar lehiggad és játszik tovább!
Ezek 90% akkor jönnek elő ha fáradt!!!!!

Szeret ellentmondani. Pl kezet kell mosni akkor nem a válasz és elfut a szobába. Nem sír csak nem jön oda. Vagy pl. nem veszi fel a zokniját hanem mezítláb futkározik a lakásban....de a vége mindig az, hogy megcsinálja amit kértem!

Most azt találtam ki, hogy ha ilyenek vannak, akkor megkérem NEM UTASÍTOM hogy üljön a székére. Ezzel ha sír elértem hogy rám figyeljen :) és megmondom neki hogy gondolja át a dolgokat, megbeszéljük és mehet...eddig nagyon hamar pozitív oldalt értünk el.
Még nagyon az elején vagyunk ennek, ezért nem tudom hosszútávon működni fog-e....azért is találtam ki ezt mert megelőzni a velem szembeni teljesen elutasító vagy rám sem figyelő viselkedést talán könnyebb lesz mint "átvészelni"!!! Persze ettől még lehet hogy úgy fog viselkedni de az is lehet hogy amúgy sem lenne soha ilyen, de mindig pozitívan kell a dolgokhoz állni :)

1 megjegyzés:

Adrienn írta...

Ezért ilyen Alíz! Mert meggondoltan, tudatosan neveled! Kiszámítható, türelmes vagy! Alíz is tudni fogja követni a "szabályokat", ha türelemmel vezeted be, és meggyőzöd a miértjéről!:))

About Me

Fotóm
Anett
„ …meg kell tanulunk, hogy a nevelés fő célja a gyermek kiszabadítása a gyerekszobából. A nevelés nem lehet más, mint az út, amely a gyerekszobából ki-és – bármily fájdalmas legyen is ez a mi számunkra – a szülőktől elvezet. Csak azok a szülők, akik ezt az utat – amely a gyermek számára talán még nehezebb – lehetőleg megkönnyítik, remélhetik, hogy ha gyermekeik felnőnek, ismét találkoznak velük, persze nem mint engedelmes alattvalókkal, hanem mint egyenrangú barátokkal.” (Bálint Alice: A gyermekszoba pszichológiája)
Teljes profil megtekintése