2011. január 24., hétfő

Mindenféle

Mint már írtam bölcsi gondjaink szerencsére nincsenek :) De sokat változtatott már most Alízon!
Pénteken voltunk tavaly óta előszőr baba mama fogl.-son és most teljesen felszabadultan futkározott játszadozott, alig jött oda hozzám. Ha el akartak tőle venni egy játékot már nem az volt a reakciója hogy görbült szájjal néz rám hogy most mi legyen, hanem egyből mondta NEM NEM NEM!!!! Persze azt mondtam neki hogy próbáljanak együtt játszani amivel lehetett ketten is, de ezt még tanulnia kell.
Azt mondták a gondozónők hogy teljesen megérti őket sőt többet is ért mint amit mondanak. Ha Alíz akar valamit, de nem tudja elmondani oda viszi őket megmutatni mit is szeretne. Nem hisztis jól reagál mindenre. Most a helyes fogmosást fogják nekik tanítani. Enni is szépen tud már maszatolás nélkül, kivétel ami nagyon folyós.
Úgy gondolom a bölcsi-ovi nagy mérföldkő minden gyermek életében. Rengeteget változnak sokmindent megtanulnak..... pl a beszédet is hisz otthon Anya Apa fél szavakból is érti mit is szeretne a gyermek addig a bölcsibe-oviba nem. Így rohamosan bővül a szókincsük. Ha otthon ment volna bölcsibe Alíz biztosan még hamarabb menne neki a beszéd így viszont ha maradunk lehet lasabban de mind két nyelv menni fog neki.

Ha kell neki valami legtöbbször kéri nem csak mutogat vagy nyafizik érte :) (videón is kéri a kedvencét)
Nem mindig tudja mit mikor is kell mondani, de olyan édes mikor odahoz nekem valamit és mondja - Anya köszönöm szépen :)

Tejet még mindig sokat iszik.
Viszont most már szinte 100%-ban egyedül alszik el délután. Ha elfárad akkor jön szólni: -Alízka lefekszik csicsikálni! Majd mászik az ágyra kéri a takarót, cumit megnéz egy mesét és már alszik is! Olyan kis ügyes.

Mind hármunk teljes nevét tudja, kérdésre mondja is. Nálam szokott egy kicsit belekeveredni (hosszú a nevem)
Súlyát ha kérdem általános válasza 20 dkg :)
Bölcsibe mérték 87cm 13,8kg
Szerencsére a mai napig nem válogatós (nem úgy mint én :D ) Kevés étel van amit nem eszik meg! Gyümikért rajong!
Evésnél csak vizet iszik mást nem fogad el. (Ezt nem bánom) teán kívül megiszik mindent de nem evéshez!

Időnként kéri a pelus mellőzését az elején erőlködik a bilin hátha tud bele pisilni, nem szokott sikerülni viszont mikor elmegy játszani és belemerül akkor mindig csurog a pisi. Ilyenkor fut oda közben húzza a nadrágját -Anya pisiltem :)

Főzés mesekönyvek még mindig kedvenc :)




2 megjegyzés:

Adrienn írta...

Alíz nagyon ügyes! Amit leírtál, az olyan, mint ahogy a "nagykönyvben"....
A videókon is látszik, hogy milyen kiegyensúlyozott, érdeklődő, nyugodt, békés kisgyerek, akit nagy szeret vesz körül! Gratulálok!!!!!

írta...

kis tünemény:)

About Me

Fotóm
Anett
„ …meg kell tanulunk, hogy a nevelés fő célja a gyermek kiszabadítása a gyerekszobából. A nevelés nem lehet más, mint az út, amely a gyerekszobából ki-és – bármily fájdalmas legyen is ez a mi számunkra – a szülőktől elvezet. Csak azok a szülők, akik ezt az utat – amely a gyermek számára talán még nehezebb – lehetőleg megkönnyítik, remélhetik, hogy ha gyermekeik felnőnek, ismét találkoznak velük, persze nem mint engedelmes alattvalókkal, hanem mint egyenrangú barátokkal.” (Bálint Alice: A gyermekszoba pszichológiája)
Teljes profil megtekintése